Napról napra egyre rosszabb idehaza is a járványügyi helyzet: a fertőzöttek száma exponenciálisan emelkedik, a kórházban ápoltak száma néhány nap leforgása alatt mára 7269 főre nőtt, és a lélegeztetőgépen lévők száma is gyors ütemben emelkedik. A legutóbbi Kommentár című magazinműsorban Zacher Gábor toxikológus főorvos beszámolt arról, hogy a járvány harmadik hulláma ismét kiemelt terhelést jelent az egészségügyi ellátórendszernek, s a tapasztalatok alapján azt is ki lehet jelenteni, hogy már nem feltétlenül csak az idős krónikus betegek vannak veszélyben, egyre több a fiatal beteg a Covid-osztályokon. – Szokatlan helyzet az, hogy tőlem fiatalabbak vannak a kórteremben ahol vizitelek, most azonban sok fiatal kerül Covid fertőzés miatt kórházba. Közülük többen súlyos állapotban vannak. Azt is látjuk, hogy sok esetben komolyabb alapbetegség nélkül kerülnek be az intézménybe. Mindez a vírus mutációnak is betudható, az új variánsok ugyanis feltehetőleg súlyosabb tüneteket is okozhatnak és gyorsabban terjednek – fogalmazott Zacher Gábor.

A szakember a műsorban nyomatékosította: nagyon fontos, hogy minél többen oltassák be magukat mielőbb, mert a világjárványt csakis ezt tudja megfékezni. A toxikológus főorvos hangsúlyozta: a jelenleg Magyarországon alkalmazott vakcinákat fenntartás nélkül lehet alkalmazni, ugyanis oltás nélkül a legvédtelenebbek az állampolgárok. A járvány harmadik hulláma miatt az oltási stratégia is változott. Az a cél, hogy még jobban felgyorsítsák az oltást, és minél többen minél előbb kapják meg az első vakcinát.