A koronavírus járvány terjedésének megállításáért hetekig online tartották az istentiszteleteket és a miséket a templomokban. Májusban azonban enyhítettek a korlátozásokon így egy ideje már személyesen is látogathatóak a templomi események.

Tatai István református lelkész elmondta: a csaknem két hónapnyi kényszerszünet sok szempontból kihívásos időszak volt, igyekeztek azonban mindvégig megfelelőképp támogatni a híveket. – Ebben az időszakban sokan igényelték a lelki gondozói beszélgetést és imádságot, de a mentális megerősítéseken túl több helyen volt szükség élelmiszerre és egyéb segítségre is. Ez az időszak mindenkit másként érintett. Rájöhettünk, hogy mindannyian mennyire esendőek vagyunk és a lényeges dolgokat alapvetően nem mi irányítjuk. Esélyt kaptunk, hogy Isten felé megnyíljunk – fogalmazott Tatai István református lelkész. Kitért rá: több hét kényszerszünet után május 17-én tartottak először személyes istentiszteletet, azóta pedig minden bibliaóra és imakör a megszokott időpontban zajlik, melyekről a hatvanref.hu weboldalon is informálódhatnak az érdeklődők.

– A maszk használata az istentiszteleteken kötelező, valamint ügyelni kell az előírt másfél méteres távolság megtartására is. Amennyiben szükséges, a képet és a hangot átvezetjük a nagyterembe is, de az udvaron is megoldhatóvá tettük a közvetítést – közölte Tatai István.

A református lelkész beszámolt arról is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt született egy úgynevezett karanténkönyve is, A boldogság forrásai címmel, amely többnyire idősotthonokba, illetve bezártságban élő emberekhez jutott el.

A koronavírus-járvány miatt hetekig csak online lehetett bekapcsolódni az újhatvani és belvárosi templomban zajló szentmisékbe is. A legutóbbi püspöki rendelkezés értelmében május 18-tól azonban már a hívek személyesen is jelen lehetnek a közösségi eseményeken. Az online közvetítések azonban továbbra sem maradnak el, Farkas László plébános  a saját és az egyházközség Facebook-oldalán továbbra is közvetíti a miséket, Koza József atya  pedig előreláthatólag június 20-tól tart személyesen miséket. A prépost atya addig is a saját, illetve a Hatvan-Belváros Római Katolikus Egyházközség Facebook-oldalán, valamint a hatvan-belvaros.hu honlapon tartja a kapcsolatot a hívekkel.

Kezdőkép: H. Szabó Sándor-archív