Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának tiszteletére tartottak megemlékezést Hatvanban. A program szentmisével kezdődött a Szent Adalbert Plébániatemplomban. Koza József prépost, kanonok arra szólította fel a híveket, hogy nyugodtan éljenek és kerüljék el a veszélyeket, valamint a gőgös embereket, akik sosem nyernek. Elmondta, hogy jövőt csak akkor lehet építeni és nagy dolgok is csak akkor történnek egy városban, ha mindenkiben megvan a békés szeretet. Hozzátette: a szabadságért és a jövőért is össze kell fogni.

Az ünnepség a Kossuth téren folytatódott, ahol Horváth Richárd, Hatvan polgármestere mondott beszédet. A városvezető rámutatott, hogy a forradalom idején különböző nézeteket valló államférfiak is tudtak egy közös ügyért harcolni. Horváth Richárd kiemelte, hogy napjainkban is lehetnek nézetkülönbségek, ezért egyeztetésre és vitára buzdította a közönséget, hiszen ez a demokrácia és a szabadság egyik alapköve, amelytől erősebb lesz egy város vagy egy közösség.

– Közös megoldásokat kell keresni, de nem fogadhatjuk el, hogy mások ismét ránk erőltessék akaratukat. Ezért nekünk kell a legtöbbet tennünk. Nekünk, magyaroknak. Nekünk, közösen. Egymásért és nem egymás ellen. Ez az 1848-as forradalom legfontosabb üzenete – fogalmazott. – Hiszem azt, hogy a mi közösségünk, Hatvan életében is történtek és történnek napjainkban olyan döntések, amelyek új korszakot nyitnak a város életében. Hiszem azt, hogy mint ahogyan a magunk mögött hagyott év, úgy a 2016-os is a jó döntések éve lesz Hatvan város életében – folytatta. Horváth Richárd hangsúlyozta, hogy a város közös sikere az lehet, ha folytatódik a település felemelkedése, melynek alapja egy jól tervezett költségvetés és egy megfontolt gazdálkodás.

– Új tavasz, új ébredés, új fejezet nyílik a város életében, amely – reményeink szerint – egy összetartó, sikeres, öntudatos Hatvan épülését hozza el. A mi közösségünk sikere az lehet, hogy visszaadjuk minden hatvani polgárnak az érzést: ez a város a miénk. Mindannyiunké. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! – zárta gondolatait a polgármester.

A Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola diákjai idézték meg műsorukkal a forradalmi eseményeket.

A Hatvani Csata emlékművénél a pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Hatvan nevében Horváth Richárd koszorúzott. Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője nem vett részt a megemlékezésen, koszorúját egy korábbi időpontban helyezte el az emlékműnél.