Az ország több részén hatalmas árvíz fenyegeti a falvakat, városokat, Budapesten és környékén egész héten folyamatos a védekezési munka. Nagyon sok önkéntes van kint a Duna mentén, megállás nélkül dolgoznak. Sokan segítenek munkával, felajánlással, nagy az összefogás mindenhol. Szentendrén több helyről már ki kellett költözni az ott élőknek, mert otthonaikat veszélyeztette a víz. Számukra tett közzé felhívást az egyik nyilvános Facebook csoportban a hatvani Faragó Maya és családja: meleg étellel várják őket éttermükben.
– Nem volt kérdés, hogy segítünk! Ahogy láttuk, mekkora a baj, azonnal felajánlottuk, hogy elláttjuk a rászorulókat. Sok családnak konténerházba kellett költöznie, nincs lehetőségük főzni, így felajánlottuk számukra, hogy nálunk ingyen ehetnek – mondta el Faragó Maya. – Egész életemben arra törekedtem, és azt kerestem, hogy hol tudok másoknak segíteni, így természetes volt, hogy cselekszünk – fogalmazott. Egy szentendrei facebook posztban tette közzé a felhívást, amire jelentkezhettek a rászorulók. „Mi is családi vállalkozás vagyunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy segítő kezet nyújtsunk minél több embernek! Őszinte együttérzésünk minden vendéglátós kollégának. akik most veszélyhelyzetbe kerültek! Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!” – írta a posztban.
Emellett pedig a gáton dolgozóknak is visznek élelmet. Mivel ott folyamatos a munka, nincs megállás, ezért nekik szendvicsekkel és pizzával készülnek, amit akkor és úgy fogyasztanak el, amikor tudnak.