Rendhagyó esti nyitvatartással várta a látogatókat szombaton az Ady Endre Könyvtár. Az „Egy éjszakára a könyvtárban” elnevezésű kezdeményezést az Olvasósarok Ifjúsági Olvasókör valósította meg. Az este nyolc órától vasárnap reggel nyolc óráig tartott.

A résztvevők a késő esti órákban egy hangulatos, fényekkel feldíszített olvasósarokban merülhettek el kedvenc könyveikben. Ezzel párhuzamosan az intézmény egy másik termében lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és közös játékra. A benti programok mellett a könyvtár előtt csillaglesre is volt lehetőség az este folyamán.

Pethes Patrícia, az esemény egyik résztvevője elmesélte, hogy többen, köztük ő is hozott magával társasjátékot, amit kipróbáltak az ottlévőkkel. Illetve azt is elárulta, hogy az este folyamán két, jelenleg nála lévő könyvtári könyvet is szeretne befejezni.

Bár a rendezvényre a belépés díjtalan volt, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötötten zajlott. A program iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott.

Rodek Eszter, az olvasókör egyik tagja elmondta, hogy rendszeresen szerveznek hasonló közösségépítő eseményeket, és a közeljövőre nézve is számtalan olyan ötletük van, amelyet szeretnének életre kelteni.

A könyvtár későbbi programjairól az intézmény hivatalos felületein tájékozódhatnak az érdeklődők.

Fotó: Albert Péter