Már zajlik az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, melynek egyik kiemelt vidéki helyszíne a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum. Az épületben folyamatosan tartják az ehhez kapcsolódó programokat, október 9-én pedig egy teljes tematikus napot szenteltek a rendezvénynek. A kastély udvara megtelt élettel: a kiállított, újrahasznosított vadakat idéző szobrok táborában számtalan játékos feladattal, bemutatóval készültek a szervezők. Népi játszótéren elevenedtek meg elfeledett, vagy a mai gyermekek számára ismeretlen játékok, amik legtöbb esetben egyensúlyra és figyelemre épültek. Lehetett íjászkodni, kovácsolni és többféle állatot is bemutattak, így például a sólymokkal is megismerkedhettek a látogatók. Az 1971-es Vadászati Világkiállítás kiemelten fontos esemény volt 50 évvel ezelőtt. Az esemény a 35 nemzeti, számos magán és céges kiállítóval a legnagyobb ilyenfajta rendezvények egyike volt, ahová 52 országból érkeztek résztvevők. Ennek a programnak állít emléket az alsó kiállítóterem – részletezte Nagy-Hanula Viktória, a múzeum igazgatóhelyettese.

A programok összeállításánál az 1971-es évet vették figyelembe, így veterán autókat is kiállítottak a főtéren, Ladák, Volgák sorakoztak a városháza előtt. A színpadon pedig olyan zenekarok léptek fel, akik ennek a korszaknak a slágereit játszották. Így a Gesarol is zenélt a közönségnek, a nap zárásaként a P. Mobil adott koncertet, akik már szintén aktívak voltak ebben a korszakban, és akiknek 50 évvel később is elemi erővel hatnak dalaik.

Fotó: Albert Péter