A természet közelsége, az állatok világa és a játékos programok is középpontba kerülnek szombaton a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. Augusztus 29-én az Országos Vadász-Gyereknapon a családok interaktív foglalkozásokon, bemutatókon és színpadi programokon keresztül ismerkedhetnek meg a természet és a vadászat világával. – A kis színpadon már délelőtt is érdemes lesz bekapcsolódni a programokba, hiszen bűvészshow várja a gyerekeket, amelyet a Vadkaland közönségtalálkozója követ. A délutáni programot pedig Gryllus Vilmos koncertje teszi teljessé, amely a családok számára is kellemes kikapcsolódást kínál – mondta Lakatos Anna, igazgató, Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. Hozzátette: hogy a nagyszínpadon pedig a Nemzetközi Vadászati és Vadmédelmi Tanács tart majd  interaktív előadást, de fellép Singh Viki is, az est pedig a Nagymarosi Ütősök koncertével zárul.

A nap során többek között lesz látványfőzés, hagyományőrző bemutatók, és póni lovaglásra is lehetőség nyílik. Mindezek mellett az egész napos kínálatban állatsimogató, madársuli, népi játszótér, ugrálóvár és természetismereti foglalkozások is helyet kaptak.

Kezdőkép: archív