Nagy volt a mozgás péntek délután a DISZI-nél: virágok, ünneplőbe öltözött diákok jellemezték az iskolát. A végzősök a folyosókon, osztályonként sorakozva várták, hogy együtt induljanak el az aulába, ahol megkapják a szalagot. Ment a nevetés, de a várakozás és az izgalom még nagyobb volt, mivel fordulóponthoz érkeztek életükben. Hamarosan eljön a középiskolai tanulmányaik vége, szakmai és érettségi vizsgát tesznek. A 11. F osztály végleges közössége az utolsó évben alakult ki teljesen, de a fiúk azt mondták, gyorsan megbarátkoztak egymással és nagyon jóban lettek. Ahogy Káré Kristóf fogalmazott: ez a szalagavató azért is jó, mert itt is együtt vagyunk, és innen is együtt megyünk tovább bulizni. Osztályfőnökük véleménye hasonló: – Nagyon jól összekovácsolódtak, le a kalappal előttük. Mindenféle felmerülő problémát gyorsan, közösen meg tudtunk oldani – mondta Juhász Imre, aki hozzátette: még nem gondol a búcsúzásra, mert nagyon jó három év van mögöttük.
– Nagyon izgulok, hiszen nagyon vártam már a szalagavatónkat. Megszerettem az osztályt, az iskolát – lelkendezett Langa Klaudia, aki szakmájának megszerzése után még mindenképpen vissza szeretne jönni a DISZI-be.
A 11. I osztály informatikát tanult, Tóth Erik pedig már nagyon várja, hogy a való életben kipróbálhassa tudását és megtapasztalja, hogy milyen dolgozni. Véleménye szerint ez könnyű szakma. Osztálytársa, Szokol Bence a továbbtanulásra összpontosít, rendszergazda szeretne lenni. Ők is csak jókat nyilatkoztak közösségükről, bár Erik hozzátette, sokan a legrosszabb osztálynak titulálták őket, de ők máshogy érezték mindezt.
– Ilyenkor jövünk rá, hogy nagyon gyorsan elszállnak a diákévek, véget érnek a tanórák, jön a ballagás, majd a vizsga – hangsúlyozta beszédében Románné Kolozsi Mónika, az intézmény igazgatója. – Különleges pillanat ez, mivel legtöbbünk életében csak egyszer adatik meg, hogy feltűzzük ruhánkra iskolánk szalagját. Mindez pedig jó érzéssel tölt el minden jelenlévőt, hiszen tudjuk, hogy mi mindannyian összetartozunk, összetart minket a múlt és az együtt elkezdett jövő építésének ígérete. Ahogy mondta: reméli, minden diák szívesen fog visszaemlékezni a diszis évekre.
Ezt követően az osztályfőnökök feltűzték a végzősökre a nekik járó szalagot. Diáktársaik pedig az ünnepség alkalmából egy zenés darabbal készültek: A kör című musicalből adtak elő részleteket. A szalagavatót tánccal zárták, melynek végén a diákok tanáraikat is felkérték.