A Sastelki gyümölcsösben már javában dolgoznak a munkagépek, hogy a vásárlók minél előbb hozzájuthassanak a friss, ropogós meggyhez. A gazdák számára nagy segítség, hogy az elmúlt években néhány folyamatot már géppel is el tudnak végezni. Ilyen segítség például az a rázógép, amelyen pillanatok alatt lerázza a meggyet a fáról, amik egy ponyva segítségével máris egy tárolóba kerülnek, majd onnan a présüzemekbe. – A rázott meggyet általában a konzervgyárat vásárolják meg és natúr gyümölcslé alapanyagnak használják fel – magyarázta Simon Attila, mezőgazdasági szakértő. Az idei viszontagságos időjárási viszonyok nem tettek jót a gyümölcsöknek. A kajszibarack- és szilvatermésnek közel a fele tönkrement. A hosszú hideg és a száraz nyár miatt mindenképp áremelkedésre kell számítani a piacok standjainál. A szakemberek szerint ebben a szezonban körülbelül 280-350 forint között lesz a meggy kilónkénti ára. Pozitívum viszont, hogy a kánikulának köszönhetően magas a cukortartalmuk. A polcokon pedig érdemes odafigyelni a gyümölcsök szárára, mert abból kiderül, hogy valóban friss terméket vásárolunk-e meg.

Kezdőkép: illusztráció