Idén is megrendezték a DaDo Dog Dancing Bajnokságot Hatvanban, melynek most először a Hatvani Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A megmérettetésre rövid idő alatt teltek be a helyek, az ország különböző részeiről érkeztek a versenyre, valamint Ausztriából és Szlovákiából is neveztek. Az eseményt Horváth Richárd polgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte büszke arra, hogy a városban mindig színes és különleges rendezvények valósulnak meg.
Az eseményen a versenyzők történeteket meséltek el a táncos produkciókkal, emellett nagy hangsúlyt fektettek a jelmezekre is, annak érdekében, hogy előadásuk teljes értékűvé váljon. Móricz Éva, Csipesz nevű kutyájával lépett fel, elmondta: rendszeresen gyakorolnak azért, hogy egyre dinamikusabb műsort adjanak elő. – A HTM ágazatban versenyzem, ami azt jelenti, hogy az ebnek 10 különböző pozícióban kell, test mellett követni a felvezetőt. Szeretem a kihívásokat, így én egy kistermetű kutyával álltam ki, ami nehézségnek számít, hiszen az ebnek a mérete miatt nehezebb tartani a kontaktust a gazdájával. Csipeszen azt látom, hogy nagyon boldog gyakorlás és fellépés közben is – részletezte.
Juhász Anikó az esemény főszervezője kifejtette a kutyatáncra jóformán bármelyik eb képes, de kellő szakértelem és türelem szükséges a tanulási folyamatokhoz. – A sport elsajátítása alatt, fontos szem előtt tartani, hogy az állatokat sosem szabad kényszeríteni. A tanulás során, a kutyákat folyamatosan motiválni kell, ezt lehet jutalomfalattal is, de a legfontosabb az, hogy minden esetben pozitív megerősítéssel dolgozunk – emelte ki.
Galántai Vivien kedvencét Samut, menhelyről fogadta örökbe, majd közösen kezdtek el ismerkedni a dog dancing sporttal. Az idő múlásával lelkesedésük és a tánc iránti szeretetük egyre erősebb lett, hiszen minden héten több alakommal edzenek. – Hetente 4-5 tréninget tartunk, rengeteget készülünk, ugyanis célunk a legjobbak között szerepelni – fogalmazott. Hozzátette, hogy ebben a sportágban nagyon fontos a kreativitás, valamint az, hogy az ebek és gazdáik a lehető legnagyobb összhangban dolgozzanak, hiszen ez a kulcsa annak, hogy látványos előadásokat mutathassanak be.
A hatodik DaDo Dog Dancing Bajnokságon több mint 80 versenyző vett részt, a produkciókat az öttagú bíró csapat pontozta. Az előadásokat művészi és technikai szempontok alapján értékelték. Az eseményen volt a kvalifikáció is, így hatvanban dőlt el az, hogy kik juthattak tovább az Európa Bajnokságra, melyet idén Magyarországon rendeznek meg.
Fotó: Albert Péter




















