A Nagy Endre Rendezvényteremben tartotta meg idei legnagyobb fellépését a Dalvarázs Show Kórus. A tíz évvel ezelőtt alaklt formáció jelenleg 37 taggal működik, az eltelt idő alatt pedig folyamatosan változtak a tagok, de van olyan közöttük, aki 8 éve itt énekel. Nem csak hatvaniak gyerekek tartoznak ide, más településről is járnak át a próbákra. A kórus már országszerte ismert, rendszeresen fellépnek országos televíziókban, és sok rendezvényre hívják őket. A folyamatos fejlődés jellemzi őket, nem csak zeneileg, hanem a közösség szintéjén is nagyon aktívak és lelkesek. A kórust többször díjazták már, elnyerték a Heves Megyéért kitüntetést, és Hatvan város polgármesterének díszoklevelét is átvehették. Földesi-Korsós Andrea a kórus megálmodója és művészeti vezetője szerint az utóbbi pár évben váltak nagyon népszerűvé, több stúdió lehetőségük volt, ott voltak a Duna TV karácsonyi műsorában, együtt énekeltek Miklósa Erikával, és mindkét alkalommal nagyon izgalmas volt a Hatvani Szimfonikus Zenekarral együtt színpadra állni.

A jubileumi koncertre pedig elsősorban Disney slágerekkel készültek, hiszen míg ők tíz évesek, addig a Disney most volt 100 éves, az eltelt időben pedig sok rajzfilmből ismert dalt adtak elő, így magától értetődő volt, hogy most is leginkább ebből válogattak. Nem csak jelenlegi tagok álltak színpadra, hanem olyanok is, akik már nem aktívak itt, de sokat köszönhetnek a Dalvarázsnak. Sőt, egy belőlük alakult kórus is megmutatta a tehetségét a közönségnek.

Az est egyúttal egy jótékonysági rendezvény is volt, mivel a teljes bevételüket és a támogató jegyekből összegyűlt összeget egy 10 éves beteg kisfiú gyógyítására ajánlották fel.

Fotó: Rozgonyi Dezső