A Hatvani Strandfürdőben nemcsak pihenni lehet, hanem dolgozni is. Több diák vállalt munkát a nyári hónapokra: virágokat locsolnak, karszalagokat osztanak, vagy épp a gyermekmedence biztonságára ügyelnek. A strand is része a diákmunka-programnak. A tanulókat az önkormányzat alkalmazza, és nemcsak ők, hanem több közösségi szolgálatot teljesítő tanuló is a strand területén segít. Ők így élesben is megtapasztalják a felelősségteljes feladatokat.

Az egyik fiatal úgy fogalmazott: sokkal többet jelent ez a munka, mint amit elsőre gondolt volna, és azt is részletezte, milyen feladatai vannak. – Nagyon jó lehetőségnek tűnt a diákmunka, közel is lakom a strandhoz. Várom a vendégeket, akikre karszalagot teszek, vagy medenceőrként is szoktam tevékenykedni, vigyázok a gyerekek biztonságára – részletezte Munár Hanna.

A Hatvany Lajos Múzeumban is dolgoznak diákok, itt elsősorban digitalizálnak, katalogizálnak és raktári munkákat végeznek. A nyári időszakban ezekre a háttérfeladatokra év közben gyakran nincs elegendő kapacitás.

A múzeumban dolgozó egyik fiatal azt mondja: sok olyan dolgot tanul itt meg, amit később az iskolában és a munkahelyén is tud majd használni. – Azért vállaltam diákmunkát, mert nyáron sok szabadidőm van, és szerettem volna új dolgot megismerni, tapasztalatot szerezni. A múzeumi feladatok többek, mint egy egyszerű munka, mivel nagyon sokat tanultam Hatvan történetéről is – foglalta össze Szklenár Zsombor.

A múzeum igazgatója szerint a fiatalok által végzett munka nemcsak hasznos, hanem pótolhatatlan is, hiszen olyan részfeladatokat látnak el, amelyek nagyban segítik az intézmény működését. – Sok olyan anyagunk van, néprajzi dokumentumok, kiadványok, amik digitalizálása hosszú folyamat. A diákok ebben is segítenek, de raktári munkát is végeznek, mindig találunk nekik olyan feladatot, amiben hasznosak lehetnek, és közben tanulnak is – részletezte Kökény Ferenc.

A program országosan már tizenkét éve működik, Hatvanban idén 13 diákot tudtak foglalkoztatni. A jelentkezés ezúttal is túljelentkezéssel zárult, sokkal többen szerettek volna dolgozni, mint ahány helyet a támogatás lehetővé tett.

Lestyán Balázs alpolgármester szerint a diákmunka nemcsak a jövedelemszerzésről szól, hanem felelősségvállalásról, tapasztalatszerzésről is. – Idén 13 fiatalt tudtunk elhelyezni a hivatalban, a múzeumban, a könyvtárban és a művelődési házban. Fontos, hogy a fiatalok megtanulják, mit jelent időre felkelni, munkát végezni, és az első fizetés sok esetben a családnak is segítség. A program részben állami, részben önkormányzati forrásból valósul meg – fogalmazott az alpolgármester.

A hatvani önkormányzat célja, hogy minden évben minél több diák kapjon lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát a munka világában. Az intézmények visszajelzései alapján a fiatalok lelkesek, segítőkészek, és valódi segítséget jelentenek a nyári időszakban.