A Kossuth iskola negyedikes tanulói látogattak el a könyvtárba, hogy felfedezzék a legújabb tárlatot, amely Fekete István életművét mutatja be. Az interaktív kiállítás célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a József Attila-díjas író természetközpontú szemléletét. A tárlat a Móra Kiadó közreműködésével valósult meg, olyan korhű tárgyakkal is gazdagodott, mint például egy újságtartó keret és egy korabeli játékkutya. Az író regényeinek ikonikus állatszereplői pedig bábok formájában is megelevenednek. Látványos elem továbbá a Vaskakas Bábszínház díszletmakettje, amely a Vuk egyik jelenetét idézi meg. A látogatók emellett vadászfelszereléseket is láthatnak, valamint az író legismertebb regényeiből származó idézeteket olvashatnak a kihelyezett táblákon. – A kiállítás a Titkos kalendárium – barangolás Fekete Istvánnal címet viseli, ennek megfelelően évszakok szerint csoportosították ezeket az idézeteket. Vannak például ikonikus írások a táj szépségéről, az állatokkal kapcsolatban, és van egy olyan tábla is, melynek címe a színek kalendáriuma részletezte Vitayné Kepes Gabriella.

A könyvtár igazgatóhelyettese azt is kiemelte, hogy Fekete István művei ma is aktuális üzenetet közvetítenek a természetvédelem és a fenntarthatóság fontosságáról. A kiállítás különlegessége, hogy hű marad az író szellemiségéhez, miközben a természet és az évszakok változásait is hangsúlyozza.

A látogatók nemcsak a klasszikus regényekkel ismerkedhetnek meg, hanem Fekete István személyes tárgyainak másolataival, egy óriás társasjátékkal és egy digitális fotóalbummal is találkozhatnak. A tárlat egyedülálló módon mutatja be az író örökségét és a természet iránti tiszteletét, amely generációkon átívelő értékeket közvetít. Az iskolai csoportok számára a kiállítás alternatív irodalomórát is kínál, amely során a tanulók feleleveníthetik és bővíthetik tudásukat Fekete István műveiről. A legkisebbek továbbá diafilmeket is megtekinthetnek, amelyek életre keltik többek között Vuk, Hu és Kele történetét. Az egyéni látogatók pedig a kihelyezett idézetekből válogatva mélyedhetnek el az életműben. A tárlat március 12-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.