Most is a Nagy Endre Rendezvényterem adott otthont az újévi hangversenynek, ahol január 4-én kétszer is fellépett a Hatvani Szimfonikus Zenekar. Kora délután ingyenes főpróbát tartottak, ahová bárki elmehetett és megnézhette a produkciót. Az esti előadásra ugyanis már hetekkel ezelőtt minden jegy elfogyott. Ezúttal a Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola hangszereinek felújítására és az elavult bútorzatának korszerűsítésére fordítják a bevételt.

Ünnepi fanfár játékkal nyitották meg a koncertet, ahol elsőként Horváth Richárd köszöntötte az új évet. Ahogy mondta: a hatvaniak arra törekednek, hogy minden nap egyre jobb és egyre több legyen. Folyamatosan keresik a jót, a tisztességet és a szeretetet. Ehhez pedig egy kiváló közösséget alkotnak. – Biztos vagyok benne, hogy a 2020-as év jobb lesz, mint az előző, hiszen keményen megdolgozunk érte. Ehhez szükségünk van hitre és szeretetre, mert ezek nélkül nem működik a világ – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően a zenészeken volt a hangsúly. A korábbi években volt már olyan koncert, ami Bécsbe, a keringők világába, vagy Hollywoodba repítette a közönséget. Mindig egy igazi show műsorra lehet számítani. Kiss Zoltán karmester szerint mindig arra törekednek, hogy évről-évre fejlődjenek. Most még több zenésszel és még több énekessel álltak színpadra. Céljuk, hogy kiszolgálják a közönséget, mindig gondolnak a gyermekekre és az idősekre is, minden korosztályt meg akarnak lepni. Kitért rá: már nagyon készülnek a következő évre, mivel akkor lesz 90 éves a zenekar, amivel egyedülállónak számítanak az országban.

Az este valódi zenés utazás volt, ahol a Szépség és a Szörnyeteget is megidézték, valamint a Jégvarázs Oscar-díjas betétdalát is előadták. Utóbbit magyar változatban. Bemutatkozott a rezeskar, ahol kürt, trombita, harsona és tuba játék töltötte be a teret. Az estén közreműködött Tótpál Szilvia operaénekesnő, Apró Andrea, Békefi Viktória, Ambruzs Berill és Kurkó József. Megidézték  Szécsi Pál örök klasszikusát, a Csak egy tánc volt című dalt, de az este során a közönség hallhatta a Különös szilvesztert, a Gedeon bácsit és a Haccacárét is.

A hangverseny fináléja operett volt: a Délibábos Hortobágyon és a Mágnás Miskából a Cintányáros cudarvilágot adták elő. S ahogy minden újévi koncert, ez is a Radetzky indulóval ért véget.

Fotó: Albert Péter