Immár hagyomány, hogy nőnap alkalmából Hatvanban is megünneplik a hölgyeket. A Nagy Endre Rendezvényterembe várták őket, ahol először Horváth Richárd mondott köszöntőt. A polgármester elmondta, vannak dolgok, amelyekre csak a nők képesek. – Azt, hogy most itt lehetek, azoknak a nőknek köszönhetem, akik velem vannak. A feleségemnek, édesanyámnak és anyósomnak. Bár már a nagyszüleim nem lehetnek velem, mégis, ha bemegyek a nyugdíjas klubokba, nekem mindig rengeteg nagymamám van. Akik óvnak, féltenek, szeretnek, szólnak, ha fogynom kell, vagy ha már nem. Ezért lehetek ma itt, ezért tudtam végig csinálni mindent, ami mögöttem van, mert ők mindig velem voltak. Erre csak a nők képesek, szeretni a reménytelenségben, oroszlánként küzdeni, óvni minket – fogalmazott a polgármester.

Az első fellépő Orosz Gyuri humorista volt, történeteivel megalapozta az este hangulatát, mesélt orvosi kivizsgálásáról és a kapcsolatok változásáról is. Utána következett Veréb Tamás énekes, elmondta, a nőnap számára is sokat jelent. – Igyekszem mindennap éltetni a hölgyeket. Újdonsült férjként igyekszem azt a férfitípust képviselni, aki gyakran meglepi a párját. Igyekszünk mindig odafigyelni egymásra. Ezen a napon van miért hálát adnunk, azoknak a hölgyeknek, akik mindig mellettünk állnak – mondta.

Veréb Tamás közönségkedvenc dalokat énekelt, elhangzott a Nélküled, a Fényév távolság és a Lehetsz király is, emellett saját dalát is elhozta a hatvani hölgyeknek. A közönség pedig együtt énekelt az énekessel. – Nagyon jól éreztem magam, gyönyörű hangja van Veréb Tamásnak. Tavalyelőtt, tavaly is itt voltam, és szeretnék jövőre is részt venni a nőnapi rendezvényen – mondta Gondáné Éva. – Nagyon jó volt a kabaré, frappáns volt és gördülékeny. Nagyon örülök, hogy minden évben megrendezik ezt a napot, most is nagyon jól éreztem magam – fűzte hozzá Kalmár Lászlóné.

A nőnapi rendezvény végén a város vezetői egy-egy szál rózsával kedveskedtek a hölgyeknek.

 

Fotó: Bajzáth Gergő