Dabas csapatával mérkőztek meg a hatvani felnőtt női kézisek a Kodály tornatermében. A félidőben megszerezte már a hazai csapat a vezetést, amit a mérkőzés végére sikerült további egy góllal feljebb tornázniuk. Dabas csapatával szemben az őszi fordulóban még egy góllal alulmaradtak a hatvaniak, most azonban revansot vettek, 27:25-re győztek. – Minden úgy történt, ahogyan azokat a heti edzéseken gyakoroltuk. Igazából az hangzott el, hogy jó volt a védekezésünk, hiszen erre próbáltunk koncentrálni és hogy sikerült revansot vennünk az ottani, őszi vereségünk miatt – mondta Oláh Juhász Anita balátlövő.

Padla József edző azt mondja, nagyon fontos mérkőzésen vannak túl, lendületet kellett szerezni a csapatnak egy győzelemmel. Véleménye szerint a Dabas csapat fiatal, technikás játékosokból áll, ami megnehezítette a dolgukat. – Mindkét csapat felkészült volt. Igazából ők nem sok keresztmozgást hajtanak végre, inkább egyéni technikákat alkalmazva próbálnak meg áttörési, és átlövési kísérletekből eredményesek lenni, de szélről is jól képzett játékosaik vannak, onnan is látszott, hogy jó pár gólt szereztek. Mi is erre készültünk, próbáltunk rengeteget oldalazni, rengeteget helyezkedni, pozícionálni, hogy faltolási és sáncolási zónában legyünk. Azt gondolom, hogy hellyel-közzel ez össze is jött – fogalmazott Padla József edző.

A hatvani női kézisek következő mérkőzésüket Kazincbarcika csapata ellen játsszák, szombaton 11 órától, hazai pályán.