Az idei Vadásznapon különböző programok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. A gyerekek fából készült játékokkal, vadászgörény-simogatóval és kürtőskaláccsal üthették el az időt, az idősebbek több tematikus előadáson vehettek részt. – A múzeum küldetése az, hogy a vadászat világát és kultúráját megismertesse a nagyközönséggel is. Bár egy nap nagyon kevés erre, igyekszünk minél szélesebb szeletet megmutatni belőle, így vadászkutya- és solymászbemutatóval is készültünk, valamint az íjászmesterségbe is bepillantást nyerhettek a résztvevők – mondta el Gönczi Tibor, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum igazgatója.
Ezen a napon azok sem maradtak program nélkül, akik a művészet szemszögéből szerették volna megismerni a természetet. Kun Edit festőművész kiállításában a vadászéletet és az erdő életének pillanatait örökíti meg. Ezen kívül a múzeum is nyitva tartott, ahol még több érdekes információt megtudhattak a zsákmányszerzésről.