Az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet csaknem négy éves fejlesztési szakasza zárult le. Átadták a felújított épületet és az új műtőblokkot. Az ünnepségen Stankovics Éva az intézmény főigazgatója ismertette a beruházás részleteit. Az épület energetikai fejlesztésének köszönhetően teljesen megújult a kórház külleme, valamennyi nyílászárót kicserélték, emellett egy napelemes rendszert szereltek fel. A főigazgató rámutatott, hogy legalább harminc százalékos energiamegtakarítást prognosztizálnak éves szinten a fejlesztésnek köszönhetően. Továbbá egy új műtőblokkal és sterilizálóval is bővült az intézmény, amely a legkorszerűbb sebészeti eljárásokat teszi lehetővé a szakemberek számára. Egymilliárd forint értékben fejlődött az intézmény eszközparkja. Új berendezések kerültek többi között a radiológiára, intenzív osztályra és a szülészetre is. Stankovics Éva kiemelte, hogy a hatvani kórház a térség legkorszerűbb egészségügyi intézménye lett, véleménye szerint a betegellátás is tovább javul a jövőben.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt célja az egészségügy fejlesztése. Ennek értelmében jelenleg 50 milliárd forint áll rendelkezésre eszközfejlesztésre és további ötven milliárd forintot használhatnak fel a kórházak energetikai beruházásokra. Hozzátette: újabb korszerűsítéseket terveznek a hatvani kórházban, így egy MR is érkezhet az intézménybe és a mentőállomást a kórház területére költöztetnék. A vendégeket arra buzdította az ünnepségen, hogy segítsék az Albert Schweitzer Kórházat a jövőben is. Azt is elmondta, hogy a hatvani intézmény szilárd alapjai, az ott dolgozók kitartásának és szakértelmének köszönhető.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár közölte: 500 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az elmúlt években a magyar egészségügyben. Ez főképpen a vidéki kórházakat érintette. A beruházások elsősorban a fekvőbeteg ellátás korszerűsítését célozták meg. Kiemelte, hogy az előrelépések az egészségügyi dolgozók bérét is érintették. Hozzátette: a fizetések racionalizálása folytatódik.

Horváth Richárd Hatvan polgármestere leszögezte, hogy a város eddig is támogatta és a jövőben is támogatja Hatvan egyik legfontosabb intézményét, az Albert Schweitzer Kórházat. Üdvözölte a korszerűsítő beruházást, hiszen a hatvaniak érdeke, hogy egy szakmailag minden igényt kielégítő egészségügyi intézmény működjön a városban. Példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amely lehetővé tette a kórház folyamatos fejlődését és bővítését.

Dr. Deczky Zoltán az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója szerint a rekonstrukciónak köszönhetően a kórháznak minden lehetősége megvan arra, hogy megtartsa szakembereit, sőt a szakma számára egy kiemelten vonzó intézménnyé válhat.

Az átadó ünnepség keretén belül rendezték meg az Albert Schweitzer Napot. Ehhez kapcsolódóan elismeréseket adtak át. Dr. Basa Antal és Dr. Zólyomi Ferencné kiváló szakmai munkájáért, Szabó Zsolt államtitkár pedig a kórház felújításáért végzett áldozatos munkájáért vehetett át Pro Vita díjat.

Az új műtőblokkot Koza József prépost, kanonok és Bodáné Csontos Gabriella református lelkész áldották meg.