Hatvanban csak hétfőn és pénteken gyújthatjuk meg a zöldhulladékot, a külterületeken tíz hektár fölött pedig engedélyt kell kérnünk az égetéséhez. Változtak a szabályok.
Március ötödikével új Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminisztériumi rendelet lépett életbe. A belterületi ingatlanok tulajdonosai a zöldhulladékot csak akkor semmisíthetik meg égetéssel, ha ezt az adott település önkormányzata rendeletben engedélyezi. A száraz avar- és a kerti hulladék égetése megfelelő légköri viszonyok (szélcsend) esetén, szeptember 1-jétől április 30-ig, hétfői és pénteki napokon, 9 és 18 óra közötti időszakban végezhető, ha az illetékes szakminisztérium tűzgyújtási tilalmat erre az időszakra nem rendel el – tájékoztatott Kommendáné Nagy Márta, a Hatvani Közös Önkormányzat Hatósági Osztályának vezetője. Az égetés során a tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni, és veszély esetén, illetve az égetés végeztével a lángokat gondosan el kell oltani, a helyszínt át is kell vizsgálni, az esetleges visszamaradt parázslást, izzást meg kell szüntetni vízzel, földtakarással vagy kéziszerszámokkal. A tűzvédelmi bírság összege 20 ezertől 60 ezer forintig terjedhet. Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: azért, hogy csökkenjen a szabad területen keletkezett tüzek száma, a rendelet bevezeti az irányított égetés fogalmát. A külterületi ingatlanok tulajdonosai kötelesek a tervezett égetés előtt tíz nappal kikérni a tűzvédelmi hatóság engedélyét. Ezt térségünkben a Heves Megyei Katasztrófavédelem Gyöngyösi Kirendeltségén lehet megtenni. Tilos a szalmát elégetéssel megsemmisíteni, illetve a lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni. Az égetéssel érintett szakaszokat a tűz meggyújtása előtt legalább három méter széles sávban körül kell szántani. Újdonság az előzetes vadriasztás kötelezettsége is az égetni szándékozott területen – ez az apróvadak védelmét szolgálja. A fasorok, facsoportok védelmére pedig legalább hat méter széles védősávot kell szántással kialakítania annak, aki irányított égetést kíván végrehajtani. Antal Erika felhívta a figyelmet arra, hogy az új szabály értelmében ezentúl nem lehet gázpalackot tárolni garázsban, nappaliban, hálószobában, illetve többszintes házakban, lakásonként csak egy propán-bután palack lehet otthon. Változtak az éghető folyadékok és gázok használatának szabályai is: otthon maximum 20 liter benzint és 60 liter gázolajat tarthatunk.