Csaknem negyven standon mutatkoztak be a felsőoktatási intézmények péntek délelőtt a Bajzában. A pályaválasztás volt a középpontban ezen a napon a gimnáziumban. Egyetemek, főiskolák hirdették magukat, hogy őket válasszák majd a végzős diákok. Deák Andrea, a hatvani intézmény vezetője szerint ez egy nagyon jó alkalom a diákjaik számára, hogy közelebbről megismerjék a lehetőségeiket. – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy több vállalkozó és a legkülönbözőbb hivatások képviselői is elfogadták a meghívásunkat- részletezte az igazgató.
A cipész szakmát is bemutatták, ez is sokakat vonzott, de a katonai toborzásnál is többen érdeklődtek. Baranyi Aranka egyetemi docens azt mondta, hogy az Eszterházy Károly Egyetem nagyon sokféle szakiránnyal várja a tanulókat. – Mesterképzés, alapképzés, felsőoktatási szakképzés és későbbiekben doktori képzésben is várjuk a hallgatókat. Több karon belül is vannak nagyon divatos továbbképzési lehetőségek, amik után jobban érdeklődnek a hallgatók – mondta Baranyi Aranka.
A rendezvény nagy segítség volt azoknak a diákoknak, akik még nem döntötték el, hogy hol szeretnének továbbtanulni. – Örülök, hogy van ez a nyíltnap, mert nem tudom még, hogy mi szeretnék lenni. Ide olyanok jöttek, akik a szakmájukban dolgoznak és így sokkal hitelesebben el tudják mondai, hogy mi a jó és a rossz abban, amit csinálnak – értékelte Király Anna. A eseményen közgazdászok, biológusok, orvosok informatikusok és vállalkozók is bemutatkoztak, hogy megkedveltessék a szakmájukat a diákokkal.
Fotó: Albert Péter