Jótékonysági, gyűjtőakciót szervezett a Hatvani Cicások facebook csoport. Jó minőségű tápokat, féreghajtókat, immunerősítő szereket és almot is vártak a gyűjtésre. A mozgalom akciójához elsőként csatlakozott Papp István, aki nagy állatbarát, a cicák állnak legközelebb a szívéhez. – A felelős cicatartás számomra is nagyon fontos, éppen ezért álltam a kezdeményezés mellé, hogy gyógyszerekkel, élelmiszerekkel segítsem az állatokat. A jövőben is támogatni fogom őket – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

Együtt pakolták be Tóth Tamással, a hatvani cicások egyik alapítójával az összegyűlt felajánlásokat. Azt mondja, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk kedvenceikre, mindig megfelelő körülmények között tartsuk őket, ügyeljünk az igényeikre. Mindemellett pedig az ivartalanítás az, amire a legnagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ahogy mondta: egy cica, egy évben akár 18 utódot is képes világra hozni, éppen ezért fokozottan figyelni kell a szaporulatra. Ők most ezt tűzték ki feladatuknak, szórólapot is készítettek az ivartalanítás fontosságát hangsúlyozva. A Hatvani Cicások önkéntes csoport egy évvel ezelőtt alakult meg a városban, azért, hogy a bajba került, elhagyott kölyök-, illetve kóbormacskáknak segíteni tudjanak.