C. Lénárt Ferenc ecsédi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Hatvani Galériában. A tárlatot Tompa Z. Mihály, a galéria vezetője és maga a művész nyitotta meg. C. Lénárt Ferenc nem csak fest, gyakran ír is, így bemutatkozó szövegét írói álnevén, Jakomber Jelzek néven adta elő a közönségnek. A festő elmondta, hogy sosem tanulta a festészetet, mindig ösztönből alkotott. Témái, mint fogalmazott: szét vannak szórva a világban, mindig más fogja meg, és mindegyiket más-más körülmények között alkotja meg – van, amikor a vászna vízszintesen fekszik az asztalon, és akad, hogy a falon lóg. Legújabb alkotásának a „Hitvesi ágydeszkák” címet adta, az ihlet pedig könnyen jött számára. – Volt egy jó nagy vásznam, gondoltam erre a felületre valami merészet kell festenem. Amikor elkészültem, forgattam, hogy melyik irányba lesz a legkiegyensúlyozottabb, végül vízszintesen hagytam. Aztán jött a festmény keresztapja, aki azt mondta, hogy úgy néz ki, mintha deszkák lennének rajta, de ezt névadáshoz egyszerűnek találtam, ezért humorosan hozzátettem a hitvesi jelzőt. Így mindenki azt lát bele, amit szeretne – fejtette ki C. Lénárt Ferenc.
A művész elmondta, hogy leginkább zománccal szeret festeni, mert ahogy fogalmazott: azzal kedve szerint tudja tologatni a színeket és utólag még lakkoznia sem kell. Vannak számára nagyon kedves művei, és vannak olyanok is, amiket legszívesebben tűzre dobna. A kiállításai során pedig azt is megtapasztalta, hogy van, amikor a közönségnek az a műve tetszik leginkább, ami számára egyáltalán nem.
A kiállításmegnyitón C. Lénárt Ferenc barátja, Újszállási Rácz Lajos ecsédi író bemutatta legújabb könyveit, emellett az 5. Számú Általános Iskola kórusa énekelt. Az ecsédi festőművész kiállítását július 29-ig tekinthetik meg a Hatvani Galériában.