Rendhagyó irodalomórán vettek részt a diákok az Ady Endre Könyvárban. Mészöly Ágnes írónő, költő volt az intézmény vendége, aki egy interaktív foglalkozás keretében arról érdeklődött, hogy mi haszna is az irodalomnak a gyerekek életében. A tanulók pedig ostromolták a szerzőt a válaszokkal, így az is kiderült, hogy a szókincs bővítése mellett a fantáziavilág kiszélesítését is fontosnak tartják a tanulók. A kvízjátékon pedig azt is megmutathatták, hogy mennyire jártasak a kortárs költő művei között.
Mészöly Ágnes egy több kötetből álló sorozatot írt Hanga és Várkony történetéről, akik számtalan bűnügyi helyzetet oldottak már meg lakóhelyükön. A legújabb könyvben a Kövesparti Könyvtárban nyomoznak.
– A könyvtárban történnek titokzatos dolgok. Például a gyerekek elfelejtik a kötelező olvasmányok címét, és ennek a rejtélynek a nyomába erednek a fiatalok, hogy ki és miért teszi ezt a gazságot a klasszikusokkal. Szerencsére az a tapasztalatom, hogy a diákság igazán magáénak érzi ezeket a meséket, és bele tudják magukat élni az elbeszélésbe – mesélte az írónő.
Az írónő azt is elárulta, várható még Hanga és Várkony történet, ahol lehull a lepel a fő gonoszról.
A rendhagyó irodalomóra keretében a szerzőnő egy válogatás mesekönyvből is felolvasott a gyerekeknek.