Az FC Hatvan a Kazincbarcikát fogadta a hétvégén. A mérkőzés előtt Szendi Lászlóra az FC Hatvan egykori technikai vezetőjére emlékeztek a csapatok, aki 72. életévében hunyt el.

A hazaiak kezdték lendületesebben a mérkőzést. Kész Tibor tört be a 16-oson belülre, majd középre passzolt, ahol az érkező Ács Martin 1 méterről a kapuba kotorta a labdát. A hatvaniak szereztek vezetést.

A 20. percben tovább növelték előnyüket a hazaiak. Kész hosszan ugratta ki Ficsor Richárdot, azonban a menteni igyekvő Szabó Ádám éppen Ficsor lábára rúgta a labdát, ami az üres kapuba vágódott.
Hatvani vezetéssel fordultak a csapatok.

A 67. percben Kész húzott el a bal szélen, majd középre passzolt Ficsorhoz, akire ezúttal a menteni igyekvő Szemere Balázs rúgta rá úgy a labdát, hogy az a kapuba pattant. Ezzel az FC Hatvan beállította a végeredményt.

– Nagyon jól felkészültünk ellenfelünkből, büszke vagyok a játékosaimra. A mai meccsen minden megmozdulásunk sikeres volt, úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk-fogalmazott Híres Gábor a hatvaniak vezetőedzője.

– Van ilyen is. Ma nem volt szerencsénk ellenben a hazaiaknak igen, ezen a rossz talajú pályán nem tudott érvényesülni a játékunk- értékelt Huszák Géza a vendégek vezetőedzője.

forrás:fchatvan.hu