Pénteken ismét a roma és nem roma diákok tehetséggondozása és felzárkóztatása volt a cél a Grassalkovich iskolában. Ehhez a ValóVilág nyolcadik szériájában népszerűvé vált Bracso Krisztiánt is meghívták, ő tartott ugyanis egy interaktív előadást az iskola ambiciózus tanulóinak. Az elsődleges szempont az volt, hogy egy olyan személyiség tartsa a worshop-ot, aki pontosan ismeri a romák szociális helyzetét, azonban mégis ki tudott emelkedni teljesítményeivel, továbbá képes volt saját személyiségén is változtatni. – Számomra a tv-s szereplésem egy nagy önismereti tréning volt, emberileg sokat változtatott rajtam, a személyiségem nagyban formálódott. A népszerűséget próbálom arra használni, hogy a fiataloknak inspirációt tudjak adni a jövőjüket illetően. Szeretném, ha elhinnék, hogy kitartó munkával bármit elérhetnek és belőlük is válhat kiemelkedő egyéniség, csak törekedni kell a tehetségük építésére és a változásra – mondta Bracso Krisztián.

Az interaktív beszélgetéssel a szervezők azt kívánták hangsúlyozni, hogy nem számít ki milyen szociális közegből érkezik, a lényeg az önmagunkba és az álmainkba vetett hit és a kitartó munka. – A nehéz, hátrányos helyzetből érkező gyerekekben gyakran rengeteg szorongás és félelem él a saját tehetségüket vagy jó képességeiket illetően is. A családjuk nem mindig tudja helyesen bátorítani őket, ezért nekünk pedagógusoknak nagy szerepünk van abban, hogy helyes irányba tereljük őket. Ez a tréning is épp ezt a célt szolgálja, megpróbálunk egy egészséges jövőképet és hitet festeni bennük arról, hogy bármit el tudnak érni, ha hisznek magukban – részletezte Szűk Balázs pedagógus.

A tréningen a tanulók külön – külön is bemutatkozhattak, bővebben beszélhettek arról, miben szeretnének kiemelkedően teljesíteni. A legtöbben a sportot, a zenét vagy egyéb művészeti tevékenységet tartották egyfajta jó lehetőségnek, hogy érdekes és értelmes módon töltsék el szabadidejüket, vagy akár kimagasló teljesítményt nyújtsanak benne.