Heves megyében Boldogon, magának való emberként ismerik Pecze Zoltán (60 éves) asztalost, akinek hobbija immár négy évtizede a fafaragás. Hatvanban ismerkedett meg az akkori helyi Építőipari Ktsz.-nél a fával, ahol asztalosként dolgozott és tett szakvizsgát. Jó nevű, ügyes kezű mesterekkel dolgozott együtt és sajátította el a mesterség csínját-bínját. Hatvanban és a fővárosban sok kereskedelmi egység, pénzintézet berendezése dicséri az ő – és munkatársai – keze nyomát. Jött a kötelező sorkatonai szolgálat, melyet szerencséjére helyben, az akkori budapesti légvédelmi rendszer radarállomásán tölthetett le. Itt ismerkedett meg egyik katonatársa jóvoltából a fafaragással, aki ikonokat készített. Hamar beleszeretett. Egyre többet foglalkozott vele, „orvosságnak” tekintette, megnyugtatta a lelkét. Alkotott saját örömére, melynek ötletei, motívumai, a mélyből jöttek fel. Igaz kedvenceitől – nem csak régen, ma is – nehezen tud megválni. A szolgálat letelte után Budapesten dolgozott, a jobb kereseti lehetőségek és a négy tagúra bővült család megélhetése miatt is. Ám amikor lehetőség nyílott arra, hogy a Varga és Társa 2000 Kft.-nél állást kaphat, a szíve csak visszahúzta szülőhelyére. Így munkaidő után több mód nyílt a hobbijára. Bekapcsolódott a helyi képzőművészkör munkájába, ahol igen sokat tanult a helyi tehetségektől. Szerencsére abba hagyta a család a fóliázást – melyet szinte minden portán művelnek – rájött, nem ez az ő világa. Így még jobban ki tudta teljesíteni alkotókedvét. Ha ismerősi meg akarják lepni, egy nemes dió vagy cseresznyefa törzzsel kell kedveskedni Pecze Zoltánnak. Ezekből a fákból szerencsére van a településen, máshol kuriózumnak számítanak. Hajnalban kel gyakran, kis műhelyében először lerajzolja amit álmodott, majd a maga készítette szerszámokkal, vésőkkel, a fát újra életre kelti. Díszes, fakanál, mángorló, hurkatöltő, vágódeszka, fali dísz, dombormű, egyházi témájú alkotás kerül ki az ügyes kezek alól. Műveivel szerepelt már a Paprika Fesztivál kulturális programján, a tájház kiállítási anyagának a bővítésében is segédkezik. Messzebbre még nem jutott el, nem az a törtető típus, saját örömét leli abban, amit csinál. Gyermekei közül lánya, a hatvani kórház sürgősségi osztályán dolgozik, ő messze áll a fától. Talán fiának – aki ügyes kezű ácsmester, s lappang valami benne – szeretné majd tudását átadni. Az idén is részt vesz Jobbágyiban a helyi amatőr képzőművészkör tagjai által szervezett táborban, ahol feltöltődhet.
H. Szabó Sándor felvételei
