Bihar községbe látogatott a polgármester, az önkormányzat tagjai, valamint a Gáspár András Bajtársi Egyesület képviselői. A városvezető és Szilágyi Zoltán, Bihar polgármestere még októberben kötöttek a hatvani városházán együttműködési megállapodást és együttműködési szándéknyilatkozatot. Most azért érkezett a községbe Horváth Richárd és delegációja, hogy a két polgármester ünnepélyes keretek között írja alá a testvérvárosi megállapodást. Biharnak hatvani vonatkozása is van, hiszen Gáspár András honvéd tábornok, a hatvani csata vezénylőparancsnoka az aradi börtönből szabadulva itt élt és hunyt el, erről a bajtársak minden évben megemlékeznek a partiumi településen.

Szilágyi Zoltán, Bihar polgármestere az eseményen úgy fogalmazott: a települések közötti kapcsolat több, mint formális megállapodás. – Azon dolgozunk majd, hogy minél jobbá tegyük ezt a köteléket. A kapcsolat a két település között 2015-ben kezdődött, amikor a Gáspár András Bajtársi Egyesület hatvani delegációja ellátogatott hozzánk. Őszinte és jó emberek találtak itt egymásra, és örülök, hogy a mai napon ezt papíron is tudtuk hivatalosítani – részletezte.

Horváth Richárd polgármester elmondta, hogy ez egy kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat, hiszen lehetőség nyílik egyebek mellett a kulturális és társadalmi értékek megosztására. – Minden olyan kapcsolat a történelmi Magyarország területén fekvő településsel nem csak nekünk szól, hanem az összmagyarságnak. Ezzel a megállapodással meg tudjuk erősíteni azt a köteléket, amit a történelem és a határok szétszakítottak – foglalta össze.

A hatvani delegációnak a látogatás során megmutatták a bihari városházát, és a falunapra is ellátogattak.