A Kórház úti Idősek Otthonában rendhagyó módon indult a hétfő reggel ugyanis karácsonyi ünnepséget szerveztek az intézményben. A programon a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai versekkel és citeramuzsikával köszöntötték a jelenlévőket.

Ezután Horváth Richárd polgármester ünnepi beszédében kiemelte: a karácsony valódi értékei sosem hagyják el azokat, akik szívükben megőrzik a múlt legszebb emlékeit és élményeit. A városvezető arra kérte a jelenlévőket, hogy idézzék fel azokat az embereket, akik a legfontosabbak voltak az életük során, és képzeljék el, hogy velük vannak most is. A polgármester ezután bejglivel és jövő évi falinaptárral lepte meg az otthon lakóit.

A Naplemente Nyugdíjas Klubban sem maradt el a karácsonyi ünnepség, itt rögtön az Ötös iskolás diákok énekével kezdődtek az események. A klubban már megszokott, hogy az év minden jeles eseményét közösen is megtartják, így a szeretet ünnepére is rendszeresen együtt hangolódnak rá. A hétfői találkozón Koza József prépost is tiszteletét tette, aki beszédében az adventi várakozás igazi öröméről és a Mennyei Atya eljöveteléről prédikált.

Az ünnepségen Horváth Richárd polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta: az egész éves rohanásban gyakran elfelejtünk elegendő figyelmet szentelni azokra, akik jelen vannak hétköznapjainkban és segítik az utunkat. Ez az időszak azonban arra is alkalmas, hogy ilyenkor hálát adjunk a családunkért, és a mindennapi rohanást békességre, nyugalomra cseréljük.

A Hajós Alfréd úti Idősek Klubjában is egy szépen feldíszített fenyőfával készültek az idei karácsonyi ünnepségre. Az eseményre a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium diákjai versekkel készültek, a résztvevők elmélyülten hallgatták az előadást. Ezután a Dalvarázs show kórus tagjai énekekkel színesítették a programot.

Ezt követően Horváth Richárd polgármester szétosztotta az ajándékait a jelenlévőknek. A város vezetése gondoskodott arról, hogy Hatvan valamennyi idősek otthonába és nyugdíjas klubjába eljussanak a karácsonyi bejglik és a 2020-as falinaptárak.

Fotó: Albert Péter