Bérmálásra és a hagyományos templombúcsúra gyűltek össze a hívek október utolsó vasárnapján a Szent Adalbert Templomban. Koza József azt mondta: ebben az életben csak az a lényeg, hogy szeressük Istent és szeressük egymást. Ezen kívül minden más értéktelen. Ha összefogunk és szeretetben élünk, akkor nem veszíthetünk. A szertartást Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke celebrálta, aki külön kiemelte: minden ember hivatással érkezik az életbe, és mindenkié az, hogy jobbá tegyék a világot. – Nem fogyasztói vagytok a világnak, hanem építői. Minden szavatokkal, tettetekkel, családi életetekkel. Engedjük, hogy a Jóisten töltsön meg minket reménységgel, bizakodással és a lélek lelkendeztessen benneteket – fogalmazott.

Ezt követően a bérmálkozó sorban álltak a püspök előtt, elmondták választott bérmanevüket, majd Beer Miklós megadta nekik a szentséget. A katolikus egyházban a bérmálás a hét szentség része, s csak egyszer vehető fel. Ez, a Szentlélek közlésének szentsége, mely a keresztségben kapott újjászületést, a megváltás misztériumába való beavatást elevenné, hatékonnyá teszi. A szertartás végén állófogadást is tartottak a résztvevők számára.