A Bajza József Gimnázium elnyerte az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet. Az elismerést olyan intézmények kaphatják meg, amelyeknek oktató-nevelő munkája során megjelennek a kor elvárásához illeszkedő szakmai innovációk, munkájuk követendő példa, valamint lehetőséget biztosítanak műhelymunkák, bemutatóórák, versenyek és továbbképzések lebonyolítására. – Ez egy nagy szakmai elismerés az iskolának. Egyfajta szellemi központként folytatjuk tovább a munkánkat – mondta Pappné dr. Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium igazgatója. Hozzátette: az iskola már több éve szervez megyei és országos versenyeket, például a tudományos diákkört és a diákakadémiát. Ezek a jövőben szélesebb közönség számára is elérhetőek lesznek.
A Bajzában a felvételi eljárásban is változás állt be. Ettől az évtől a pedagógusok személyesen is találkoznak a nyolcadikos diákokkal. A szóbeli felvételi során a jelentkezők problémamegoldó, kommunikatív, logikai képességeit vizsgálják és a szövegértésüket mérik. Pappné dr. Forgács Edit hangsúlyozta: erre azért van szükség, mert a jelentkezők nevein túl a személyiségükre is kíváncsiak.