Jótékonysági bált tartott a Hatvani 5. Sz. Általános Iskola. Az intézmény már 23. alkalommal rendenzte meg a batyuzós mulatságát, ahol a szülők, barátok, gyerekek és az iskola dolgozói közösen szórakoztak, hangsúlyozta az összefogás fontosságát. Amellett pedig, hogy jól érezték magukat együtt, még jótékonykodtak is. – Jónak lenni jó!-tartja a mondás. Adni és kapni is jó, adni talán jobb. Örülök, hogy évről-évre sokan fogadják el meghívásunkat és egy jó ügyért teszünk közösen. Az előző évek batyuzós mulatságának bevételéből alakítottuk ki a fitt játszóteret, amit nap, mint nap használnak a gyerekek. A gardróbszobát a drámaszakkör hatalmas jelmeztárának, az ebédlő székeit, asztalait kicseréltük, a számítógépek folyamatos fejlesztését is ebből oldottuk meg. Az iskola hangosítását is modernizáltuk , bluetoothos hangfalat vettük,  két tantermet nagy képernyőjű  samsung smart televízióval szereltünk fel – részletezte Kutalik Márta, igazgató.

Kutalik Márta elmondta azt is, hogy mindig is jellemző volt az iskola közösségére az összetartozás, az egy célért való lelkesedés. Hangsúlyozta, hogy szeretnék, hogy egy olyan hely legyen ez az intézmény , ahol szeretetben, biztonságban vannak a gyerekek, ahol jól érzik magukat. Mint mondta, a mostani rendezvény bevételét a fiú és lány öltözők bútorzatának modernizálására fordítják.

Beszámoló: Hatvani 5. Sz. Általános Iskola

Fotó: Rozgonyi Dezső