Kedd délelőtt a Városháza kistermében gyűltek össze a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, hogy átvegyék a megbízólevelüket. Az ünnepélyes átadó után az eskütétel következett. A megválasztott képviselők a testületi ülésen döntöttek el, hogy ki legyen az elnökük. A jelenlévő öt képviselő tag Baranyi Bélát szavazta meg a Hatvani Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének. A települési adatok szerint, Baranyi Béla 137 érvényes szavazatot kapott.

Az Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, szeretnék megmutatni, hogy a roma közösségi emberek is méltó tagjai a többségi társadalomnak. – Az emberek kezdnek észbe kapni, és azt az utat választani, ami segíti őket. Mi voltunk az első önkormányzat a városban, akik bemutatták a fiatal roma tehetségeket, illetve rajz pályázatot hirdettünk, belépést biztosítottunk a jégpályára és burgonyát is osztottunk. Érzik a hatvaniak, hogy törődünk velük és számíthatnak ránk – részletezte Baranyi Béla, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Hozzátette, a jövőben több pályázatot is terveznek elindítani, illetve szeretnének egy közösségi teret kialakítani, ahol gyakorolhatnak a roma zenészek. Emellett fellépéseket, bálokat szerveznének.

Fotó: Albert Péter