Rendhagyó körülmények között, a Pillangó cukrászda melletti részen rendezték meg nemrégiben a Hatvani Galéria tizedik utcai tárlatát. Az eseménnyel kapcsolatban Horváth Richárd polgármester kiemelte, hogy a városban nagyon fontos szempont az, hogy a lakók miként gondolkodnak a kultúráról és hogyan kapcsolódnak ahhoz. – A Hatvani Galéria különböző tárlataival rendszeresen megszólítja a közönséget, s nemcsak az intézmény falai között. A városházán és a Kossuth téren is gyakran helyet kapnak a kiállítások, s mindez szemléletformáló hatással is bír – mondta a városvezető.

Tompa Z. Mihály, a Hatvani Galéria vezetője elmondta: már hagyomány, hogy rendszeresen kihozzák az intézmény falai közül az alkotásokat külső helyszínekre, hogy ezzel bárki számára elérhetővé váljon  a művészet egy darabja. – Ezúttal Mátyássy Gábor, Hadházi József és Kovács Árpád munkáit láthatják a járókelők a Kossuth téren. Azzal, hogy közelebb hozzuk az alkotásokat az emberekhez, az azt is eredményezheti, hogy ők rendszeres galéria látogatóvá, illetve művészetkedvelővé válnak – közölte Tompa Z. Mihály.

Kovács Júlia barátaival járta körbe az utcai tárlatot, szerinte nagyon érdekes volt, hogy rendhagyó körülmények között lehetett megtekinteni a képeket. – Nem ehhez szoktunk hozzá, ilyen alkotásokat általában a falakon, múzeumokban látni. Éppen ezért más látványt nyújt a tárlat, de nekem leginkább a színes, vidám képek tetszettek – fogalmazott a fiatal lány.

Az utcai tárlatot egy napig láthatta a nagyközönség a Kossuth téren. Az eseményen Kondek Zsolt és Czmorek Piroska dalokkal szórakoztatták az arra járókat.

Fotó: Albert Péter