Az egész ország területén találkozhatunk a hatvani polgárőrökkel a MÁV – Start szerelvényein, december eleje óta. A Polgárőrség Hatvan 10 emberrel ad szolgálatot a Magyarország területén közlekedő személyvonatokon. Az elsősorban preventív munkát ugyanúgy formaruhában végzik a tagok, mint ahogy a közterületen is. A biztonság mellett arra is figyelnek, hogy az ülőalkalmatosságokat rendeltetésszerűen használják az utasok. Így, ha valaki felteszi a lábát az ülésre, akkor udvariasan, de nagyon határozottan rászólnak – fejtette ki a Polgárőrség Hatvan elnöke. Varbai Tamás hozzátette, az eddigi szolgálatok során jó kapcsolat alakult ki a polgárőrök és a MÁV dolgozói között. – A MÁV alkalmazottai örömmel fogadtak minket. Látták, hogy nekik megyünk segíteni. A jegyvizsgáló gyakran egyedül teljesít szolgálatot a vonaton, így örül, ha támogatjuk őt a jelenlétünkkel. Az utasoktól szintén pozitív visszajelzéseket kaptunk. Sokan elmondták, hogy így nagyobb biztonságban érzik magukat az utazás alatt – mondta.

Varbai Tamás hozzátette, a polgárőrök már a megjelenésükkel is hozzájárulnak a rend megtartásához, természetesen a vonatokon is polgárőri feladatokat látnak el. Így, ha rendőrségi intézkedésre van szükség, értesítik a hatóság embereit.