Négy évvel ezelőtt a magyar kormány arra kérte az önkormányzatokat, hogy készítsék el a saját településük arculati kézikönyvét – mondta a város főépítésze. Rátkai Attila hozzátette, hogy az összeállított dokumentációkból a Magyar Építészeti Kamara kiállítást rendezett, amelynek az a célja, hogy az emberek jobban megismerjék a lakóhelyük építészeti sajátosságait.
„Ez azért készült, hogy az emberek szembesülhessenek azzal, amivel nap, mint nap találkozhatnak az utcán, hogy az ő településükön melyek azok a karakterelemek, jellegzetességek, amelyeket egy esetleges építkezés során érdemes megtartani és figyelembe venni, érdemes hozzájuk igazodni. Illetve vannak-e olyan jó témák, amelyeket egy új hatvani beruházás, egy új felújítás során érdemes a saját programunkba beépíteni” – mondta.
Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat már készített a településképi kézikönyvhöz hasonló anyagot, akkor a befektetők részére állították össze a dokumentumot – erre már a polgármester hívta fel a figyelmet. Horváth Richárd kiemelte, hogy a településképi kézikönyvből viszont bárki információkhoz juthat, aki építkezni szeretne Hatvanban.
„Alapvetően lefekteti azokat az elveket és azokat a gyakorlati segítségeket, amelyek mentén elindulhat a gondolkodás és az építkezés. Ugyanakkor megjeleníti az épített múltat is, és ez nagyon fontos, mert elengedhetetlen, hogy a lakók ismerjék a város múltját” – hangsúlyozta a polgármester.
Hatvan Városának Településképi Arculati Kézikönyve megtalálható a hatvan.hu weboldalon. A Magyar Építészeti Kamara által összeállított fotókiállítást pedig december 16-ig lehet megtekinteni az Ady Endre Könyvtárban.