A Népkerti Sporttelepen gyűlt össze az FC Hatvan teljes gárdája: közösen értékelték ez elmúlt szezont. Azt a szezont, amiben mindent megnyert a felnőtt csapat. A megyei bajnokság 30 mérkőzéséből 27 alkalommal győztek, 3 döntetlen volt és egyszer sem kaptak ki. Összesen 119 gólt rúgtak és mindössze 23 gólt kaptak. Emellett az Imola téli kupát és a dr. Vass Géza Kupát is megnyerték. Ezzel az eredménnyel pedig múlt héten, osztályozó nélkül feljutottak az NB III-ba.  Ofella Zoltán klubelnök mindenkinek megköszönte a csapatban végzett munkáját és az elért eredményeket. Horváth Richárd azt mondta: a város mögöttük áll, jól jelzi, hogy jelenleg is zajlik az infrastrukturális fejlődés, támogatják a csapatot a sikereik elérésében, az egyesület fejlődésében.

Vojtekovszki Csaba, az MLSZ megyei elnöke is gratulált a csapatnak, ahogy fogalmazott: biztos benne, hogy magasabb osztályban is megállják a helyüket. – Magyarországon az FC Hatvan fejlődött a legtöbbet egy év alatt. Mind a női, mind a férfi és a gyermek tekintetében is. Szeretnénk, ha erről az útról nem térne le a klub. Mindennek a sikernek pedig a felnőtt futball csak egy rész, a gyerekek számára ez példakép. Ez egy olyan erős közösség itt, ami nagy érték a város számára – jelentette ki Vojtekovszki Csaba.

Az ünnepségen elismerték a csapat munkáját,érmeket adtak át, Simon Mátyás pedig megkapta a gólkirályi címet.

fotó: Albert Péter