Ünnepélyes pillanatokkal indult az augusztus végi testületi ülés: az önkormányzat idén is támogatta azokat az általános iskolásokat, akik nyelvvizsgát tettek. Ezt követően a hatvani középiskolák rövid prezentációban mutatták be az elmúlt tanévüket, képekkel szemléltették, milyen élményeket éltek át együtt az intézményükben. A napirendi pontokon haladva a képviselők elfogadták az önkormányzati tulajdonú cégek beszámolóit. Ezzel kapcsolatban Horváth Richárd polgármester azt mondta: a cégek átláthatóan, stabilan és jól működnek.

Az egyik legkiemelkedőbb téma volt, hogy az önkormányzat feljelentést tesz az olajos, fekete masszával kapcsolatban, ami a kukoricaföldön található. Az önkormányzat, a vízmű, a katasztrófavédelem, az Egri Járási Hivatal is kivonult ide, mintákat vettek és folyamatban van az ellenőrzés, hogy megtudják, mi ez az anyag, honnan jött és milyen hatása van.

– Ismeretlen tettes ellen teszünk feljelentést környezetkárosításért és hulladékgazdálkodás rendjének megsértéséért, hiszen ennek az anyagnak nem kellene ott lennie. Reméljük a hatóságok vizsgálatai minél hamarabb eredményt hoznak – fogalmazott a polgármester.

Az ügy nagy problémájának nevezte, hogy nem ők az eljáró hatóság, így nem mehetnek oda, nem vizsgálhatják meg a céget és szükség esetén nem zárhatják azt be. A hatóság első A hatóság első fokon intézkedésre szólította fel a Hunviron Kft-t, akik ezt megfellebbezték és most másodfokra várnak. A városvezető azonban kijelentette, ők nem állnak meg.

– Ha kell, igazságügyi szakértőt is igénybe veszünk, szeptember 12-én pedig lakossági tájékoztatót tartunk, ahová meghívtuk a katasztrófavédelmet és a környezetvédelmi hatóságot is. Ha addig nem történik előrelépés, akkor pedig elindítjuk az aláírásgyűjtést, hogy bebizonyítsuk, több ezer embert érint ez a probléma – jelentette ki Horváth Richárd.

Az ülésen tárgyaltak arról is, hogy fizetőssé tennék a Bástya úti és a DISZI előtti parkolót. Ugyanakkor a hatvaniak, a Hatvan-kártyával ezt továbbra is ingyen használhatják. Eldöntötték, ebben az évben is megtartják a kedvezményes hagyma- ,- burgonya és –almavásárt. Szavaztak arról, hogy a 3-as számú főút és a Bástya úti kereszteződésben állandó sárga villogó lámpára cserélik a jelenlegieket. Teszik ezt azért, mert az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatták, így jobban halad a forgalom.

– Büszkék vagyunk rá, hogy Hatvan azon kevés magyar városok közé tartozik ahol nő a gyerekszám – nyilatkozta a polgármester annak kapcsán, hogy az idei tanév elindításakor már érezhető volt a növekedés az intézményekben. Erre felkészülvén pedig egy hosszútávú koncepciót alkotnak meg.