Idén is színes programokkal készültek a Bajza József Gimnázium alapítványi báljára. A diákok műsora tette felejthetetlenné az estét, zenés, táncos produkciót adtak elő a közönségnek. Horváth Richárd polgármester és Pappné dr. Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium igazgatójának pohárköszöntőjével kezdődött el a szórakozás. A polgármester rámutatott, egy intézmény fejlesztéséhez közösségi összefogásra van szükség, aminek jó példája az alapítvány támogatása.
Az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett alapítványi bál bevételét az intézmény fejlesztésére és a diákokra fordítják. Pappné dr. Forgács Edit igazgató szerint az alapítvány már eddig is nagyon sokat segített az intézménynek. Hozzátette: a tavalyi jótékonysági bálon például a második emeleti járólapok kicserélésére és a sportfelszerelés bővítésére gyűjtöttek.