Az influenza elérte Heves megyében a járványküszöböt. A Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának tájékoztatása szerint, amennyiben több mint 450 fő felett van az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, akkor már járványküszöb értékről beszélünk. Ez a szám a friss adatok szerint 521-re nőtt megyénkben. Dr. Dósáné dr. Fekete Márta, helyettes megyei tisztifőorvos elmondta, a legtöbb megbetegedést Egerben regisztrálták. Felhívta rá a figyelmet, hogy aki megfertőződött, fontos, hogy ne menjen közösségbe, így tudja legkevésbé terjeszteni a vírust. – Otthon kell maradni, az ágyban kifeküdni a betegséget. Ilyenkor a pihenés segít a legtöbbet, ezzel tudjuk segíteni az immunrendszerünket, hogy legyőzze a vírust. Emellett az is lényeges, hogy aki rosszul érzi magát, forduljon orvoshoz. Ő tudja megfelelően diagnosztizálni. Mivel az influenza vírus, ezért ellene az antibiotikum nem hat, viszont előfordulhatnak felülfertőződések, ebben az esetben pedig az orvos tudja megítélni, milyen gyógyszerekre van szükség – tájékoztatott. Hozzátette, még most is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, azonban mindenkinek azt tanácsolja, hogy a jövőben ezt már novemberben, legkésőbb december elején tegyék meg, hogy biztosan védve legyenek. Ez az oltás ingyenes, amennyiben a háziorvos már nem tudja ezt térítésmenetesen biztosítani, akkor felírja receptre, a gyógyszertárakban pedig átvehető.

 

Kezdőkép illusztráció, forrása: google.com