Lezárult az idei Jam Garden programsorozata. A Grassalkovich Művelődési Ház udvarán ezen a nyáron is egymást váltották a különböző programok, az utolsó alkalommal pedig az önfeledt szórakásé és a táncé volt a főszerep. A záróesten Newik és Tomy Montana állt a DJ-pult mögött. Bacsa Borbála most először járt a Jam Gardenben, a záróprogramra pedig a barátnőivel érkezett. – Nagyon tetszik a rendezvény, szerintem igazán jó a hangulat. Mi is jól szórakozunk, és úgy látom, hogy a többiek is élvezik az estét, mindenki felszabadultan tölti az időt – mondta. Petróczki Nóra a családjával és ismerősökkel érkezett a záróprogramra, és már a kezdéstől a tánctéren volt. – Már a nyitástól itt voltam, sokat táncoltam, úgyhogy nagyon jól érzem magam. Szerintem jó a hangulat, és valószínűleg még jó sokáig maradunk – részletezte.

A Jam Garden idén két hónapon keresztül kínált kikapcsolódást a látogatóknak. A programok nemcsak a helyieket szólították meg: Hatvanból és a környező településekről, de az ország távolabbi részeiről is érkeztek érdeklődők. Sokan azért látogattak el a rendezvényekre, hogy élőben hallgassák meg kedvenceiket, másokat pedig a közös programok és a nyári szabadtéri kikapcsolódás vonzott. A kínálatban a zenei esték mellett retró buli, teltházas koncertek és közös szurkolás is helyet kapott, a sportkedvelők együtt követhették a mérkőzéseket. Mindezek mellett a programok között kvízest és szabadtéri filmvetítések is szerepeltek.

Fotó: Rozgonyi Dezső