Elindult az újabb szezon az FC Hatvan számára, hétvégén már első mérkőzésüket játsszák. A csütörtöki szurkolói ankét keretében a klub elnöke, Ofella Zoltán bemutatta a csapat új játékosát, Nagy Dánielt. A fiatal tehetség Újpesten nevelkedett, három és fél éve NB III-ban játszik, korábban Veresegyházon és Felsőtárkányban szerepelt. Az elnök kitért arra, hogy idén nagy változás a csapat életében, hogy Székesi Ádám távozott tőlük, tanulmányai és családi élete miatt alacsonyabb osztályban folytatja a futballozást. Az ankéton bemutatták a játékoskeretet, amin jól látható volt, hogy a csapat gerince együtt maradt, valamint a stáb részéről sem történt változás.

Ofella Zoltán elmondta, hogy erre az évre is több beruházással készülnek. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően műfüves pályával bővülhet a sporttelep, emellett egy élőfüves pályát is létrehoznának, ahol a felkészülési meccseket végezhetnék. A jövő évben pedig belekezdenének egy 1000 férőhelyes lelátó építésébe is.

Híres Gábor vezetőedző kijelentette: egy jó felkészülésen vannak túl, pozitívan állnak az idei szezon elé.  – Ha hasonlóan tudjuk folytatni a játékot, mint ahogy azt ősszel befejeztük, akkor nem lesz probléma – fogalmazott. Kifejtette, hogy mindenki sokat fejlődött, éppen ezért a tavaly elért 23 találatot idén tovább szeretnék növelni.

Az FC Hatvan gárdája első idei mérkőzését február 13-án 14 órakor játssza Nyírbátor ellen, a gyöngyösi műfüves pályán.