Az OKTAT60 Hatvani KSZSE szeptember 22-én a Nyírbátori SC csapatával mérkőzött meg. Már a felkészülésnél is azt tartották szem előtt, hogy erős az ellenfél, mivel az előző szezonban a bajnokságban az ezüstéremig jutottak. Ennek bizonyítékául már az első gólt is ők szerezték, de ezt követően a hazai csapat átvette az irányítást. Végül 26:20-ra verték meg őket. Vad Zsigmond úgy érzi: nagyon kemény és nehéz ellenfél volt Nyírbátor. A hatvaniak az első félidőben is vezettek, utána pedig ezt az előnyt tovább növelték.

Bárány Zsolt edző sikeresnek értékeli a mérkőzést, mivel két pontot várt el a csapatától és azt meg is szerezték. – Egyértelmű, hogy van játékos és játékos közti különbség. Tudásbéli, méretbéli, súlybéli, fizikális különbségek. Nincsenek a régi játékosaink eléggé felpörögve, illetve akik kevesebbet játszottak, azoknak próbáltam lehetőséget adni. Úgy gondolom, hogy játékba kell hogy lendüljön minden játékos. Célom az, hogy ne lehessen érezni egy-egy cserénél, hogy jobb, vagy gyengébb a pályán lévő játékosok teljesítménye. Tartósan, folyamatosan és egyformán kell teljesítenie minden játékosnak, és a csapatnak is. Úgy gondolom, hogy a játékkal igazából már nincsen probléma, de számomra sok technikai problémát vétettünk és bizony a helyzet kihasználásokkal sem voltam megelégedve. Hétvégén a fiúk Nádudvarra utaznak, ott játsszák következő mérkőzésüket – értékelte Bárány Zsolt.

OKTAT60 Hatvani KSZSE – Nyírbátori SC 26:20 (10:8)

Időpont: 2018.09.22 – szombat 18:00

Helyszín: Kodály, Hatvan

Játékvezető-1 / játékvezető-2: Acsai László/ Alapi Ariel

Versenybíró: Varga Zoltán