Az idei esztendő nem a méhészek éve, az időjárás nem kedvezett a bőséges méztermésnek. A szakemberek szerint az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható idén, az átlagos mennyiség harmada vagy negyede lett csak az idei.

Simon Attila mezőgazdasági szakértő kifejtette: a március végén és április elején érkezett hidegbetörés miatt az ország számos pontján keletkezett kár a növényekben, így a gyümölcsfákhoz hasonlóan a korai tavaszi fagyra érzékeny akác is megsínylette a lehűlést. Az ország 500 ezer hektárnyi akácerdejének 80 százalékán megsérültek az első, legtöbb nektárt adó virágrügyek az egy héten át tartósan fagypont alatti éjszakai hőmérséklet miatt. De a repce virágzása sem volt problémamentes. – Az aszály nagymértékben befolyásolta a virágzást. A szárazság miatt a növények nem nőttek meg, nem lettek oldalhajtásaik, így kevesebb virág lett rajtuk, sőt a repce aszályban nem is ad nektárt. Az idén az átlagosnak mondható repcetermés ötödére számítanak a méhészek, ez körülbelül ezer tonna repcemézet jelent – közölte Simon Attila.

A szakértő kitért arra is: a méhészek nagy reményekkel várták a napraforgó virágzását is, de az sem alakult idén szerencsésen, „mert nem volt igazi nyár”, a napraforgó pedig csak akkor termel nektárt, ha 25 Celsius-fok felett van a hőmérséklet. Emellett pedig idén a növény tíz nap alatt elvirágzott, így a méhek 2-3 hét helyett csupán pár napig tudták a nektárt gyűjteni. További érdekesség, hogy idén is több száz méhész jelezte, hogy a napraforgó kinyílásával jelentős méhpusztulás tapasztalható a méhcsaládjaikban. Mindezt a növényvédő szerek káros hatásaira vezetik vissza.

A statisztikák előrevetítik, hogy  januárra nem lesz eladó méz a magyar szabadpiacon, és a rossz termés az árakban is meglátszik majd: a hárs- és az akácméz ára például az elmúlt hónapban 50 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.

Kezdőkép forrása: google.com