Zöldségszobrokat készítettek a diákok az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola egészségnapjára. Minden évben megrendezik ezt a programot, a délelőtt folyamán a lelki egészségre fordították a hangsúlyt, majd taekwon-dosok tartottak bemutatót, végül pedig a Ments Életet Egyesület előadását hallgathatták meg az elsősegélynyújtásról. Hellebrand Hajnalka mentőtiszt magyarázta el a diákoknak, miként kell cselekedniük, ha a környezetükben valaki rosszul lesz és segítségre szorul. Kádár Gábor, az egyesület vezetője elmondta: megdöbbentő volt számára, hogy a gyerekeknek milyen széleskörű tudásuk van az elsősegélynyújtásról.

Lukovszkiné Toman Márta tanítónő kiemelte: nagy hangsúlyt fektet az iskola az egészségmegőrzésre. – Tanórákon és különféle programokon próbáljuk meg a diákokat az egészséges életmódra nevelni. Ilyen rendezvényeken pedig jól látszik, hogy a gyerekekben megragadnak az információk – fejtette ki.

Az előadás után a diákok bábukon is kipróbálhatták az újraélesztést. A hetedik osztályos Beer Noémi is megpróbálkozott vele, azt mondja, nem volt könnyű folyamat. – Sokkal nehezebben vettem a levegőt, és az is megterhelő volt, hogy közben nyújtva kellett lenni a karomnak. Nincs könnyű dolguk a mentősöknek – mondta.

A diákok nem csak bábukon gyakorolhattak, iskolatársaikon azt is kipróbálhatták, miként kell valakit stabil oldalfekvésbe tenni.