Hatvanban a színházi világnap alkalmából az Édes Alkony című zenés vígjátékot nézheti meg a közönség a Nagy Endre Rendezvényteremben március 25-én este hét órától.

Az Édes Alkony szanatóriumban Szepi, az ország egyik legnagyobb színésze éppen a rehabilitációját tölti, ahol Kátya nővér mindent megtesz azért, hogy jó kedvre derítse a bálványát. Hirtelen felbukkan a legjobb barátja, az ország második „első legjobb színésze”, Pajor Vilmos egy fiatal ledér hölgy társaságában. A két idősödő művész találkozása megeleveníti a régmúlt szép emlékeit, de hirtelen megérkezik Vili felesége egy meglepetéssel. Az eseményeket tetézi egy besurranó életveszélyes gyilkos. Mi várhat ránk?… zene, krimi, ének, tánc, humor….

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.