A Hatvany Lili Irodalmi Színpad 2017 januárjában alakult. Azóta több fellépésük is volt már, többek között a Hatvani Expo keretein belül is bemutatkoztak. Csütörtökön a Hatvany Lajos Múzeumban tartottak előadást, ahol különböző monológokat és párbeszédeket hallgathatott a közönség. Szó volt többek között a férfiak rossz szokásairól és arról is, hogy a nők hogyan vigasztalják egymást egy telefonbeszélgetés közben. A Tavaszköszöntő műsorban Hatvany Lili írónő műveiből adtak elő a fiatal tehetségek. Henter Hanga Napsugár és Kiss Kevin a Bajza tanulói, akik nem rég hallottak erről az irodalmi körről és szívesen csatlakoztak a csapathoz. – A magyar tanárom javasolta ezt az iskolán kívüli elfoglaltságot. Nagyon szeretek olvasni és a színészkedéssel is kacérkodom, örültek ennek a lehetőségnek – lelkendezett Henter Hanga Napsugár.

Jeszenszki Kornélia, a KÖZGÉ végzős diákja az érettségire való felkészülés ideje alatt is hódol hobbijának, ami a színészkedés. Mint mondta: nehéz beosztani az idejét, de mindig örömmel érkezik a próbákra, mivel jó a társaság.

A színjátszó körbe jelenleg középiskolások járnak, de több felnőtt is látogatja az összejöveteleket, akik szintén kipróbálták magukat a színpadon. Földesiné Varga Ágota, az irodalmi színpad vezetője elmondta, a múzeumi gyűjtemény remek lehetőséget biztosít arra, hogy egy irodalmi színpadot üzemeltessenek a városban.

A Hatvany Lili Irodalmi Színpadhoz kortól és nemtől függetlenül bárki csatlakozhat. Az érdeklődők a Hatvany Lajos Múzeumban informálódhatnak.

Fotó: Albert Péter