Reggel nyolckor már muskátlira várva álltak az újhatvaniak a Közgé udvarán. Gyors regisztráció után, már át is vehették a virágokat. Sokan nemcsak a saját, hanem ismerőseik, rokonaik muskátliját is elhozták. Így tett Szentgyörgyi Jánosné is, aki szomszédjának a csomagjait is elvitte.  – Nem tudtak ma itt lenni, így a legkevesebb, hogy segítek nekik. Ők is, én is szeretem a virágokat, a most kapottak a teraszomat fogják díszíteni – mondta. Bürger Antalné a fiainak segített, ő is több szatyorral indult haza. – Minden évben eljövök a muskátlikért. A régiek is mind megvannak, átteleltem az összeset, szerencsére a legtöbb meg is marad, így jó sok muskátli díszíti a kertemet – fejtette ki.

Horváth Richárd polgármester is segített az osztásban. Rámutatott, kitűzött céljuk, hogy minél virágosabbá tegyék a hatvaniak mindennapjait. – Hatvan egy virágos város, ezt a jelzőt szeretnénk még jobban erősíteni, és úgy látom, a hatvaniak nagyon örülnek ennek a lehetőségnek. Rengetegen jöttek el most is, nagy öröm ez nekünk, hiszen ez a sok, szép virág, mind a mi városunkat fogja díszíteni – emelte ki.

Újdonság volt idén, hogy nem a Kossuth téren, hanem a DISZI udvarán vehették át virágaikat az óhatvaniak. Itt is a lakcím igazolása után kapott virágjegyekkel kaphatták ki a hatvaniak csomagjaikat. – Hosszú vályúba ültetjük el a muskátlikat, az előkertbe és a lépcsőre is teszünk. Szerettük volna, ha mind piros színű, de kaptunk fehéret és rózsaszínt is, de nem baj, legalább annál színesebb lesz – mondta Németh József és felesége, Németh Józsefné.

Az osztásban idén is segítettek a város vezetői, több képviselő is osztotta a virágokkal megrakott csomagokat.