A Kocsis Albert Zeneiskola korábbi növendékei tíz év után újra találkoztak a Nagy Endre rendezvényterem színpadán. A „Refrén – a visszatérés estje” című koncertet Szabó Krisztina énekművész tiszteletére rendezték, aki több évtizedes pályafutása alatt generációkat indított el a zenei pályán.

A rendezvényt Szabó Zsolt országgyűlési képviselő nyitotta meg. A művészetek közösségformáló erejéről beszélt, és méltatta a tanárnő elhivatottságát, aki nemcsak éneket, hanem értékrendet is tanít növendékeinek.

Az esten több mint húsz fellépő állt színpadra. Felcsendültek népszerű musicalrészletek és hazai szerzők dalai, köztük Szekeres Adrien, Malek Miklós és Hrutka Róbert művei. A közönség nagy tapssal fogadta az Aladdin és a Rómeó és Júlia betétdalait is. A koncerten fellépett Tóth Gergő is, aki nyolc évig képezte a hangját Szabó Krisztinánál, az éneklést ma is lelki feltöltődésnek tekinti. Mint fogalmazott, sokat köszönhet zeneszeretetének. – Azt érzem, hogy az éneklés segít kifejezni olyat, amit szavakkal nem lehet. Ez egy különleges eszköz, ami a lelket is gyógyítja – mondta.

A Pro Urbe-díjas Szabó Krisztina énekművész Hatvanban született, és a zenei élet egyik meghatározó alakja lett. Számos növendéket indított el a pályán, akik nemcsak énektudást, hanem magabiztosságot és színpadi jelenlétet is tanultak tőle. A koncert után elmondta, milyen érzés volt újra együtt látni egykori diákjait. – Fantasztikus volt ez az este, nagyon jól éreztem magam. Mindig próbálom a növendékeim lelkét is táplálni a zenén keresztül, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak. Rendkívüli élmény volt viszont látni őket, többüket immár családos nőként, férfiként – részletezte.

Az est megálmodója Menyhárt Pálné volt, aki éveken át segítette a zeneiskolások szerepléseit, és most is ő fogta össze a jubileumi gálát. – Mindig felkaroltam a növendékeket, bevezettem őket a szereplés világába. Egy régi naplóban megtaláltam, hogy ennek a csoportnak 2015-ben csináltam egy műsort, és most, tíz év után, gondoltam, megszervezem nekik a találkozót – fogalmazott.

A „Refrén – a visszatérés estje” nemcsak a múlt felidézéséről szólt, hanem a jelenről is, így az est zárásaként a színpadon együtt énekeltek a korábbi és a mostani növendékek.

Fotó: Albert Péter