Veszélyes hulladék- és gumiabroncsgyűjtés lesz
A Népkertben lehet majd leadni a veszélyes hulladékot és a gumiabroncsokat október 15-én 9 és 15 óra között.
A Népkertben lehet majd leadni a veszélyes hulladékot és a gumiabroncsokat október 15-én 9 és 15 óra között.
A gyanúsítottat többrendbeli garázdaság, rongálás és lopás miatt vették őrizetbe.
Megrendezték az egyik legnagyobb európai fit & beauty tehetségkutató versenyt, ahol Hatvant képviselte a 21 éves Szeifert Lilla. Első versenyén kiemelkedő eredményeket ért el.
Már 17. alkalommal rendezik az Országos Könyvtári Napokat, mely idén az Esély – Egyenlőség – Könyvtár elnevezést kapta. A programsorozathoz idén is csatlakozott az Ady Endre Könyvtár, így több előadással és programmal várják a látogatókat a héten. Kedden Csapody Kinga a Manó Könyvek kiadójának a vezetője és főszerkesztője, valamint Nyáry Luca, író voltak a könyvtár vendégei egy beszélgetésre.
Jogosítvány nélkül vezetett a fiatal lány, utasa ellen is eljárás indult.
Energia- és környezettudatosságról tartottak előadást a WWF munkatársai a könyvtárban. Céljuk az önkormányzattal közösen Hatvan környezetvédelmi akciótervét összeállítani, melyhez a lakosság segítségét kérik.
A Szenior Örömtánc mozgalom a Kossuth téren adott elő egy flashmobot a betegség világnapja alkalmából.
Holnap a könyvtárban ezzel a címmel tart előadást Rudas Aranka a Kutyaszív Állatmenhely vezetője.
Vaka István idén is képviselte Hatvant a 15. Nemzeti Vágtán. A lovas már tizennegyedik alkalommal indult el a megmérettetésen. A hetedik előfutamban szerepelt Tenkes nevű lovával, azonban a középdöntőbe nem sikerült bejutniuk.
Az őszi időszakban jellemző ködös, párás levegő, a nappalok rövidülése kapcsán romló látási viszonyok, a szinte folyamatosan nedves és a lehulló falevelektől csúszós útburkolat jelentősen növelik a balesetek bekövetkezésének kockázatát.