Vasárnap egy órával többet aludhatunk
Október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás. Ez azt jelenti, hogy egy órával vissza kell állítani az órát hajnalban. Hatvaniakat kérdeztünk, mit gondolnak erről a változásról.
Október utolsó vasárnapján kezdődik a téli időszámítás. Ez azt jelenti, hogy egy órával vissza kell állítani az órát hajnalban. Hatvaniakat kérdeztünk, mit gondolnak erről a változásról.
Egyre többen fordulnak influenzaszerű tünetekkel háziorvosukhoz. A szakemberek szerint bár a koronavírus-járvány alatt alig találtak influenzás beteget, a maszkhasználat és a távolságtartás megszűnése után a mostani téli időszakban többen kaphatják el ezt a vírust. Ez ellen ugyanakkor kérhető a védőoltás, ezt várhatóan október végétől lehet majd igényelni a háziorvostól.
Eltiltották a vezetéstől, ennek ellenére volán mögé ült egy csányi lakos, akit Hatvanban ellenőriztek. A férfi ellen eljárás indult.
Hatvanban is érettségiznek a diákok az őszi időszakban. A városban összesen 119-en adnak számot tudásukról a Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, valamint a Bajza József Gimnáziumban.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az őszi időjárásra való tekintettel tanácsokkal látja el a közúton közlekedő gépjárművezetőket.
Szombaton veszélyeshulladékot és gumiabroncsokat vettek át a Népkertben. A meghirdetett akció sikeresen zárult, több tíz tonna hulladék gyűlt össze.
Kényelmesebben és gyorsabban lehet eljutni ezentúl vasúton Hatvanból Budapestre. Decembertől ugyanis az óránként járó IC-k megállnak majd Hatvanban, és Gyöngyös irányába is elindul az egész napos, óránkénti InterRégió szolgáltatás.
Két hatvani csapat is harmadik lett a Kelet-magyarországi Területi Táncversenyen, amit a Fortuna TSE szervezett Hevesen október 8-án.
Ma van a látás világnapja, október pedig a Látás Hónapja. Ebből az alkalomból több hatvani optika is csatlakozott a kezdeményezéshez. A cél, hogy felhívják a figyelmet az éleslátás jelentőségére. Egész hónapban ingyenes szolgáltatásokkal várják a szemüvegeseket és a nem szemüvegeseket egyaránt.
E-Qkát telepítettek az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolába. A hulladéktárolóba használt sütőolajat gyűjthetnek a gyerekek. Erre a célra névre szóló kannát is kaptak az iskolások, és QR-kód segítségével egy telefonos applikációban nyomon követhetik az összegyűjtött olaj mennyiségét.